| 1902847 | |
| GE Capital | |
| Capital - International | |
| A
Budapest Bank az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként 1987-ben
jött létre, TULAJDONOSA A GE (General Electric Company). A bank a GE
Capital International, a GE pénzügyi üzletágának részeként teljes körű
pénzügyi szolgáltatásokat kínál a lakosság és a vállalkozások számára. A
pénzintézet budapesti és békéscsabai központjában és kiterjedt
fiókhálózatában KÖZEL 3000 FŐNEK BIZTOSÍT MUNKAHELYET. A gazdasági és
szabályozói környezet, illetve a bankadó ellenére A BUDAPEST BANK az
elmúlt években is MEGŐRIZTE STABILITÁSÁT, mind nyereség, mind likviditás
szempontjából.
A Mastercard – Az év bankja 2013 versenyen, mely a hazai bankszakma legrangosabb megmérettetése, a Budapest Bank lett. Ráadásul a fődíj mellett – minden eddigi sikerünket felülmúlva - további öt díjat is elnyert. Az „Év bankja 2013” címmel a független szakmai zsűri elismerte, hogy a Budapest Bank, a nehéz működési környezet ellenére is folyamatosan stabilan és nyereségesen teljesít. Kiemelték, hogy a piaci trendekkel szemben is növelni tudta vállalati hitelállományát emellett lakossági üzletága is jelentős eredményeket ért el az új számlanyitások és a hitelkártya kibocsátás terén. A Budapest Bank üzleti tevékenységét és társadalmi felelősségvállalási programjait már a korábbi években is számos díjjal ismerték el – többek között a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó programjaival a bankok között egyedülálló módon egymás után három alkalommal nyerte el a MasterCard által kiírt Az Év Bankja versenyen „A pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb bank” címet. Munkatársaink szerepét kulcsfontosságúnak tartjuk üzleti eredményességünkben. Üzleti stratégiánkkal összhangban TUDATOSAN TERVEZZÜK A VEZETŐI UTÁNPÓTLÁST, fejlesztjük a kiemelkedő tehetségeket és nyomon követjük egyéni fejlesztési terveik megvalósítását. Mindenki számára egyenlő esélyeket biztosítunk a képességük és teljesítményük szerinti érvényesüléshez. Munkavállalóinkkal szemben EGYÉRTELMŰ ELVÁRÁSOKAT TÁMASZTUNK. A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSE OBJEKTÍV és könnyen nyomon követhető szempontok alapján történik. A Budapest Bank vállalati kultúrájának alapját adja a SZABÁLYOK ISMERETE, BETARTÁSA és a SZEMÉLYES FELELŐSSÉG VÁLLALÁSA. KIEMELT HANGSÚLYT FEKTETÜNK NŐI MUNKATÁRSAINK ÉRVÉNYESÜLÉSÉRE, karrierjük fejlesztésére is. Alapító és aktív tagjai vagyunk a Munkáltatók ESÉLYEGYENLŐSÉGI FÓRUMÁNAK. Munkatársaink jó közérzete kiemelten fontos számunkra. Ennek érdekében „HealthAhead – „EGÉSZSÉG MINDENEKELŐTT”néven komplex egészségprogramot indítottunk, amelynek célja, hogy kollégáink és családtagjaik nagyobb figyelmet fordítsanak egészségük megőrzésére. A Budapest Bank hosszú évek óta példaértékű munkát végez a TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS terén, amely mára a vállalati kultúra szerves részévé is vált. Szerepet vállalunk a pénzügyi tudatosság fejlesztésében, a kultúra és a szellemi élet, az oktatás és a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatásában. Munkatársainkat arra buzdítjuk, hogy személyes elköteleződéssel, önkéntes munkával vegyék ki részüket a közösségek fejlődését célzó akciókból. Csatlakozzon a Budapest Bank LinkedIn csoportjához, ahol amellett, hogy értesülhet aktuális állásajánlatainkról, egyéb hasznos információkat is megtudhat rólunk! | |
| Experienced | |
| Sales | |
| Sales Rep/Originator | |
| Hungary | |
| Debrecen | |
| 4024 | |
| No | |
| A Budapest Bank tehetséges tanácsadót keres lakossági és kisvállalkozási termékei értékesítésére.
Tanácsadóink feladata megismerni és megérteni a hozzá forduló ügyfelek igényeit, és ezekre felkínálni a legmegfelelőbb banki megoldásokat. Új munkatársaink szakmai elindulását egy átfogó és jól bevált két hónapos betanulási programmal támogatjuk. Ez nagymértékben segíti őket a kitűzött értékesítési célok elérésében és a szakmai fejlődésben. | |
| Aktív értékesítési tevékenység a fiókban, alkalmanként külső helyszínen;
Az ügyfelek igényeinek magas szintű kiszolgálása; Az értékesítéshez kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása. | |
| Felsőfokú végzettséggel rendelkezik;
Banknál/pénzintézetnél szerzett értékesítési tapasztalatot; Felismeri az ügyfél igényeit és az értékesítési lehetőségeket; Jól boldogul a számítógéppel; Érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik. | |
| Pontosan és gyorsan dolgozik;
Képes egyszerre több feladatot is ellátni; Terhelhető; Tájékozott a pénzügyi világban; Értékpapírjogi vizsga előny. |
Thursday, 5 December 2013
Posted Position Title Értékesítési tanácsadó - Debrecen
Labels:
Hungary
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment